Túróval töltött burgonya


A burgonya kiválóan társítható különféle túrókkal, tejföllel és sajttal.

A töltött burgonyák megannyi variációi közül ezúttal túróval töltött burgonya receptjével rukkolunk elő.


Hozzávalók:

4 nagyobb burgonya, 20 dkg juhtúró (esetleg tehéntúróval keverve), 2 tojás, vaj, só, fehér bors és kapor és kevés petrezselyemzöld, tejföl és sajt szükséges.

 

Előkészítés:


A burgonyát megmossuk nem szükséges meghámozni, de amennyiben így szeretjük meghámozhatjuk és széltében kettévágjuk. A félburgonyákat kivájjuk, hogy minél több töltelék férjen bele. Nagyon óvatosan dolgozunk, hogy ne szakítsuk át a burgonya falát. A burgonya alját egyenesre vágjuk, hogy megálljon a tepsiben.

Következő lépésben a túrót jól összekeverjük a tojással, megsózzuk, megszórjuk fehér borssal és ízlés szerint szárított kaporral, kevés petrezselyemzölddel. Ezt követően a burgonyákat teljesen megtöltjük, egy kevés zsiradékot a tepsi aljára kenve a burgonyákat a tepsibe, majd a sütőbe tesszük, hogy kissé megpiruljon. Utolsó lépésben néhány kanál vizet locsolunk rá, befedjük fóliával és párolva süssük, amíg egy kissé megpuhul. Tálalás előtt tejfölt öntünk rá vagy megszórjuk reszelt sajttal. Jó étvágyat kívánunk hozzá!